HopTop-os hármasugrásunk utolsó nekirugaszkodása következik, mintegy desszertként érkezik a TejberizsA, ami egészen hivatalosan egy Double Fruited Rice-Milkshake Imperial Pale Ale. Csodálatos. A főzde ez alkalommal tudatosan lovagolja meg a nagymamás vonalat (nem konkrétan a nagymamát, de a kíváncsi természetűek néhány kattintással megtalálhatják az erre szakosodott weboldalakat, a legfrissebb statisztikai adatok szerint minden huszonkettedik milf-re jut egy gilf. A kissé terheltebb személyiséget cipelők, illetve a tudományosabb alapokon kielégülést keresők pedig a „gerontofília” kifejezést pötyögjék be a keresőbe. Nekik jó szórakozást, a többieknek pedig áldottan álmatlan éjszakákat kívánunk), amennyiben a gyermekkorban a tudatalattiba vésődött ízvilágot kívánja előcsalogatni és előállítani. Nekünk is volt nagymamánk, kettő is, ahogy illik (tizenévesen tudtam meg, hogy az egyik nem is az igazi nagymamám, de ez a tény addigra kialakult érzelmi viszonyrendszerünket részemről semmiben sem változtatta meg). Nagyszerű, ám egyszerű emberek lévén nemhogy a tahiti vaníliát, de még a sárgabarackot is arcpirító úri huncutságnak tartották volna a tejberizs készítésével és fogyasztásával kapcsolatban. Kristálycukor, fahéj, esetleg kakaó. Azóta felhígultak az erkölcsök, magunk is megpuhultunk kissé itt-ott (nem, ott még nem, legalábbis nem mindig), s bizony beláttuk, hogy a barackfélék szépen tudnak együtt dolgozni ezzel az édességgel. Tahiti vanília nélkül azonban még mindig simán el tudjuk képzelni az életünket és az ételünket egyaránt, melynek egyik oka eme ehető orchideaféleség pofátlanul magas árfekvése. A hagyományosnak mondható Bourbon-vanília sem túl olcsó, de ez ötször annyiba fáj. Oké, egy átlagos háztartásba nem kellenek belőle súlyos kilogrammok százhatvanezerért, de valahogy akkor sem jelentette vágyaink netovábbját ezidáig. Könnyen megeshet viszont, hogy a TejberizsA kóstolása után azonnal felkeressük a legközelebbi élelmiszerkereskedelmi üzemegységet, ahol aztán addig verjük az asztalt, illetve a pultot, amíg hozzánk nem vágnak néhány zacskónyit. Töltsük is ki gyorsan, a környéken nem sok nullahuszonnégyes bolt akad.
Ködös, opálos, erősen a rostos baracklevekre hajazó sör kerül a pohárba, tetején közepes, nem túl tartós, de tapadós habbal. Édeskés, könnyedén barackos, finoman vaníliás aromák érkeznek az első körben, a hőmérséklet enyhe emelkedésével decens virágillat csapódik hozzájuk. A korty rendkívül lágy, simogatóan selymes és krémes. A laktóz édességére parádésan illeszkedik a frissítő, enyhén savanykás sárgabarack, a vanília pedig jólesően fűszerezi a szintén édeskés utóízt. A desszertes ízvilágban bolyongva szinte észre sem veszi az ember az ügyesen becsomagolt alkoholt, ám közben az a 7,5% teszi a dolgát. A problémák ellaposodnak, a fontos, illetve annak tűnő dolgok elmasíroznak valahová pihenni, az ember csak üldögél, néz okosan maga elé, s azon töpreng, kuktázzon-e össze gyorsan egy kis tejberizst. Még egy kis barack is akadna hozzá.
