Címke: belga

843. Steenbrugge Blanche

Steenbrugge-kirándulásunk harmadik, egyben egyelőre utolsó megállója következik, belekóstolunk a Blanche/Wit megszólítású belga búzába, közben pedig ígéretünkhöz híven körbetáncoljuk kicsit a gruut (gruit, gruyt, grut) problémakörét is. Táncunk légiesen könnyed lesz, hiszen a munka oroszlánrészét Vásárhelyi kolléga már elvégezte, az ő vérének és verejtékének gyümölcséből csemegézhettek ehelyt:

https://sorbuvar.blog.hu/2014/02/04/gruttol_a_komloig_avagy_hildegard_von_bingen_es_a_reinheitsgebot?fbclid=IwAR2_8JmL49IH2fsxm–ueGD484JAPWv_XBIBOUgROdiz5te30jDSV9Xehgs

Az emlegetett gyógynövénykeveréket a sörök ízesítésére nagyjából a XVI. század elejéig-közepéig használták széles körben, leginkább a mai Hollandia és Belgium területein, illetve Németország nyugati részén. A fűszercsomagban rendkívül széles palettáját találjuk a mindenféle gyógy- és kevésbé gyógy-növényeknek, gyakorlatilag szinte minden, sörfőzésre jogosult település saját, egyéni mixtúrával rendelkezett, a háztáji készítmények végtelen számú variációs lehetőségeit pedig említeni sem merjük. Stephen Harrod Buhner, a téma kutatásának nagy öregje (aki többek között tanárként, pszichoterapeutaként, klinikai gyógynövényszakértőként, valamint egyedi kivitelezésű napelemes lakások tervezőjeként is funkcionál) Sacred and Herbal Healing Beers: The Secrets of Ancient Fermentation című könyvében a hagyományos gruit három összetevőjeként a fenyérmirtuszt (Myrica gale, szegfűszeges, fenyőgyantás aromák), a cickafarkot (Achillea millefolium, illetve területenként változó alfajai kesernyés, fanyar ízekkel) és a rozmaringot (Salvia rosmarinus, csípős, kámforos, földes jegyek) jelöli meg. Ám ha valaki kellőképp belefeledkezik a témával való foglalatosságba, összetalálkozhat pl. a csarab, a kerek repkény, az orvosi pemetefű, a fekete üröm nevével, sőt, a hardkór rajongók a cseresznyefa kérgétől sem ijedtek meg.

Buhner bácsi vidám levendulában

A boldog, szertelen (fenéket szertelen, ez inkább nagyon is sok szer) békeidőknek részben a Reinheitsgebot (illetve előzményei) megjelenése, részben pedig a reformáció elterjedése vetett véget (merthogy ebben elég sok zsé lapult, amit Luther lelkes követői inkább a maguk zsebében szerettek volna tudni, mintsem a katolikus komákéban, de most már tényleg kezd sok lenni a zárójel). A kilencvenes évek óta az eljárás sokadik gyermekkorát éli, számolatlan főzde ontja magából az ily módon készített, fűszerezett söröket. Még International Gruit Day is van, sosem találjátok ki, mikor: február elsején, így hát megint hihetetlenül naprakészek és trendik vagyunk.

A mi witünk az ismerős és megszokott koriander-curacao vonal mentén mozog, már illatában is ezeket tükrözi, szépen vegyülve némi búzás savanykássággal és csipetnyi élesztővel. A korty közepesen testes, a szénsavak sem erőszakosak. A maláták szépen ki lettek dolgozva, szinte végig ők visznek a vállukon mindent. A leheletnyi banános észterkínálatot a végén és az utóízben váltja le a gruut-hangulat. Korrektnek mondható belga búza, habár fogyasztása közben minden eddigi meggyőződésünkkel szemben haladva az jutott eszünkbe, hogy alkalmasint tán a koriandert is túl lehet tolni.

842. Steenbrugge Brune

Kicsit elcsúsztunk a Steenbrugge söreinek tárgyalással egybekötött fogyasztásával, de az elmúlt időszak kissé sűrűre sikeredett programilag. Meg aztán itt volt ez a bolond időjárás az orkánszerű légmozgásaival, a hétvégén mi itt a semmi közepén (ahol egyébként is mindig, de mindig fúj a szél) már csak azt figyeltük, melyik irányban lapul a Keleti Boszorkány, hogy rá tudjuk pottyantani az ingatlant, miután felkapott bennünket a tornádó (ismét egy már megszokott zárójeles mellékszál: amikor Margaret Hilda Thatcher [aki bárónő is volt egyébként, ráadásul az Order of Merit rend tagja, mely kitüntetést egyszerre maximum 24 ember viselheti a világon], a Vaslady 2013-ban visszaadta a lelkét a teremtőjének, az őt, illetve politikai munkásságát nem kedvelők arra biztatták a közösségi fórumokon a népeket, hogy töltsék le és játsszák úton-útfélen a “Ding Dong! The Witch is Dead” című slágert, ami az 1939-es film egyik betétdala. Itt meg is hallgatható:

Ígértünk a főzdéről is néhány szót, nézzük hát, mi velük a helyzet. A címkén a gyártó helyén a Brouwerij Palm szerepel Steenhuffelből, őket viszont 2016-ban felvásárolta a Swinkels Family Brewers, akikben a második legnagyobb főzdét tisztelhetjük Hollandiában, rögtön a Heineken után. Az 1680-ban alapított főzde 1773 óta a Swinkels família tulajdona, 2019-től pedig a „Royal” jelzőt is viselhetik a nevük előtt. Rendkívül kiterjedt tevékenységet folytatnak, olyan márkanevekhez van közük, mint pl. a De Molen, a Bavaria, a 8.6, a Rodenbach, vagy a La Trappe. Malátában is erősek, cca. 400000 tonnát készítenek évente, ennek harmadát használják fel ők, a többit eladják. Mindezeknek köszönhetően a jelenlegi igazgató, a hetedik generációt képviselő Peer Swinkels valószínűleg még egy darabig nyugodtan alhat.

Máxima Zorreguieta holland királyné sörökkel és Swinkelsekkel körülvéve

S hogy mi is szebb ütemben szenderedhessünk el, kóstoljuk meg a Steenbrugge Brune-t. Kitöltve pihentetően lágy mahagóni színében gyönyörködhetünk, tetején a törtfehér hab laza, gyorsan apadó, ám a maradék tartós és tapadós. Illatában finoman pörkölt maláták karamelljei keverednek némi élesztővel és egészen kevés aszalt gyümölcsös savanykássággal. Ízvilágát tekintve egyetlen panasszal élnénk: jönnek ugyan a pörköltes jegyek, az édeskés maláták, a fűszeres-szárított gyümölcsös-gyógynövényes vonal is kivehető, de nagyon bátortalan, szörnyen visszafogott az egész. A korty is túl könnyű, vizes, selymessége és a 6,5-ös alkohol, meg a kellemesen fűszerezett utóíz köszörül ugyan valamennyit a csorbán, ám azt kell mondjuk: többet vártunk. Remélhetőleg a Blanche ment még néhány pontot a trió számára, részletezésekor a gruut-ról is megemlékezünk. Most pedig megkeressük a Piros Cipellőket és indulunk Smaragdvárosba.

841. Steenbrugge Blond

Viszonylagosan komplikált háttértörténetű sörök következnek most, de mivel három darab is sorakozik előttünk, lesz időnk kibontani a csomót, a palackokkal együtt természetesen. Belga italok jönnek, a Steenbrugge márkanév triójával ismerkedünk, ez alkalommal a Blond kezd, majd a Brune (Dubbel néven is fut) mutatkozik be, végül a Blanche/Wit zárja a sort. Természetesen a gyártó egyéb típusokat is forgalmaz e név alatt, van Tripel, Quadrupel, Bock, Maibock és Winter is, ám ezek megérkezésére egy közelebbről meg nem határozott időtartamig várnunk kell. Ha pedig idő, pattanjunk is vissza kb. 1040 tájékára, ekkor született ugyanis Flandria Tiegem nevű falucskájában Arnold/Arnoul/Arnulf of/van Soissons/Oudenburg (ugye milyen remek dolog mindenféle nemzetiségektől nyüzsgő vidéken élni, az ember kénye-kedve szerint válogathat a nevei között), aki akkortájt természetesen még nem volt semmiféle of, illetve van, csak egy csecsemő. Felnővén és megizmosodván már a papi pálya felé kacsintgatott, de realistább szemlélettel megáldott/megvert keresztapja, Arnulf van Oudenaarde elsikálta, hogy inkább lovagi szolgálatot teljesítsen egy gróf sleppjében. A világi hívságok azonban nem tudták véglegesen elcsábítani, ezért adandó alkalommal Soissons-ba vándorolt, ahol a Szent Medárdról elnevezett kolostor környékén remetéskedett néhány esztendeig. Ez az életmód akkoriban jó ajánlólevél volt a megfelelő körökben, ki is nevezték a kolostor apátjává (a legenda szerint nem nagyon vágyott erre, megszökött a megtiszteltetés elől, de egy farkas [arnulf] visszakergette). 1070-ben püspököt akartak faragni belőle, amit szintúgy a háta közepére sem kívánt, így amikor jelentkezett egy ellenlábas, ismét lelécelt, ezúttal sikeresen. Oudenburgba ment, ahol megalapította a Szent Péter apátságot. Nyugalom, nagy levegő, most jön a sör.

A kies Tiegem. Háttérben a Szent Arnold templom, ahol a mi sörfőző barátunk ereklyéit is őrzik

A sört kedvelő, sörrel foglalkozó emberek mind ismerik azt a tételt, miszerint a sörivás, illetve készítés azért nyert akkora teret a középkor setétnek minősített éveiben, mert az ivóvíz minősége meglehetősen kérdőjeles volt, amiből kifolyólag mindenféle ronda betegséget lehetett összeszedni. Természetesen az akkori embereknek nem sok elképzelésük volt a mikroszkopikus szinten mocorgó kórokozókról, és az említett sörlegenda sem állja meg a helyét az egész kontinens tekintve, de lokálisan működhetett a dolog. Erre Arnold barátunk története is jó példa, aki oudenburgi évei alatt a kolostor által készített „kis sört” (asztali sör, tafelbier, dun, hvidtøl: alacsony alkoholtartalmú, 0,5-3%-os, tápanyagokban és élesztőben dús sör. Hollandiában, Belgiumban és Dániában manapság is népszerű típus) itatott a környékbeliekkel, melynek eredményeképp a menetrendszerűen kitörő pestisjárvány dokumentáltan jóval kevesebb áldozatot követelt. A hálás utókor cserébe a sörfőzők patrónusának nevezte ki, s gyakran ábrázolják kezében a cefrézéskor használatos villával. A mi sörünk címkéjén is ő mosolyog díszes ornátusban.

A püspök és a célszerszám

A főzde történetét a következő alkalommal taglaljuk, most lássuk, mit tud a Blond.

Világos arany szín, közepes, a vártnál tartósabb habréteg. Illata élesztős, némi melegedés után virágos, mézes jegyeket produkál, a háttérben halvány citrusos vonallal. Ízvilága kifejezetten könnyed, nem egy „nagy belga”, de ezt nem rójuk fel neki bűnéül. Élesztős, finoman gyümölcsös, gyógynövényes-fűszeres íz (utóbbi a gruut/gruyt/grut/gruit néven futó keveréknek köszönhető, amit az adott kultúrterületen a komlók térhódítása előtt előszeretettel használtak a sörök ízesítésére. A Bruin ecsetelésekor még foglalkozunk vele), középtájt némi komlós keserűség is érezteti magát. A korty laza, csípősen, frissítően szénsavas, a vége citrusosan savanykás.

Összességében egy akár napi fogyasztásra is javasolható, könnyű, üdítő sörről van szó, mely jól követhető módon villantja fel a belga ale-ek jellegzetességeit, ha nem is merül el bennük nyakig.

832. Pannonhalmi Blonde

Pannonhalmán tavaly nyáron nyitotta meg kapuit a sörfőzde, pillanatnyilag portfólión lévő öt termékükből ezidáig csupán egyet kóstoltunk, mintegy bemelegítésképpen. A Dubbel után, melyről elégedetten nyilatkoztunk, most sort kerítünk még kettőre, elsőként (mint minden egészséges férfiember, habár de gustibus non est disputandum) egy szőkét választunk. Tehetjük ezt annál is nyugodtabb lelkiismerettel, mivelhogy ez a Blonde csak egy keresztet visel a címkéjén, ennyiért pedig mi nem fogunk sorban állni az urológián, ez már nekünk meg sem kottyan. Vö: „Rosszlányoknál engem már nem ér baj/Lappang bennem tripper, kankó, vérbaj” → Prosectura.

A Szent Benedek-rendi monostort 996-ban alapították Géza fejedelem segedelmével, aki Csehországból invitált ide szerzeteseket. A ma is álló templomot Uros apát építette újjá 1224-ben. Apát urunk elég kemény legény volt a maga idejében, hiszen nemcsak elkísérte II. András királyunkat a Szentföldre 1217-ben az ötödik keresztes hadjárattal (az egri és a győri püspökkel, meg a kalocsai érsekkel karöltve. Sok értelme nem volt a kirándulásnak, a következő esztendőben a király – miután Cipruson valószínűleg meg akarták mérgezni – felfújta az arcát és visszafordult, még a jeruzsálemi pátriárka kiközösítéssel való fenyegetésének is beintett), hanem még a tatárokat is kipics@zta Pannonhalmáról 1242-ben. Hortobágyi Tamás Cirill, a jelenlegi (87.) apát büszke lehet elődjére.

Tumultuózus jelenet a Szentföldről Sébastien Mamerot Une Chronique des Croisades című kéziratából 1472-1474

Sört a barátok már az 1200-as években is készítettek az idevágó feljegyzések szerint. Főzdét 1701-ben épített és nyitott az a Thomas Menner, aki a törökök kivonulása után érkezett Pannonhalmára (illetve akkor még Szent-Mártonba). Nevét egy egész sörcsalád őrzi, melynek tagjait igyekszünk a közeljövőben beszerezni, addig is jöjjön a szőkeség.

Kissé matt borostyánsárga szín, közepesen tartós, vékony hab. Illata fűszeres, komlós, kellemesen élesztős, picit fehérboros. A korty eleje majdhogynem gyümölcsösen-virágosan édeskés, melyhez később határozott, bár inkább citrusos, mintsem kesernyés komlók csatlakoznak. A korty közepes, szépen lekerekített, a vége jólesően száraz, az utóíz borosan fanyar. A szénsavak frissítőek, ropogósak. Könnyen iható, ám talán némiképp légies ale, mely felvillantja ugyan a belga jellegzetességeket, ám az összkép kissé homályos marad. 12B°, IBU 25, alkohol 5%.

Nem rossz, nem rossz, de aggasztóan közeledik a heretet ünnepe, melynek elviseléséhez nekünk ennél több kell. No, majd a négykörösztös.

804. Pannonhalmi Dubbel

Véget ért a tudjistenhányadik eukarióta dzsembori (ööö… nem, nem eukarióta, bár rendszertanilag már közelítünk, az a másik, tudod, ami a fület szellőzteti… az sem? Akkor az a francia second wave rendező, aki A mama és a kurvát csinálta? Nem? Akkor hagyjuk), mely típusú összejövetelekről nekünk mindig Biegler kadét álma jut eszünkbe a Švejkből:

„Továbbmentek egy gyakorlótér mellett, ahol csak úgy hemzsegtek az angyal-regruták, éppen arra tanították őket, hogy „Halleluját” kiáltsanak. Elhaladtak az egyik csoport mellett. Egy vörös hajú angyalkáplár javában egzecíroztatott egy ügyetlen angyal-regrutát, éppen hasba bokszolta, és ráordított:

– Jobban nyisd ki a bagólesődet, te betlehemi disznó. Így kell „Halleluját” kiáltani? Mintha gombóc volna a pofádban. Azt szeretném tudni, melyik ökör eresztett be a mennyországba, te barom. Még egyszer… Hlahlehluhja? Mi az, te bestia, még itt a mennyországban is az orrodon keresztül beszélsz?… Na még egyszer, te libanoni cédrus. Tovább mentek, s mögöttük még sokáig hallatszott az orrhangú angyal-regruta rémült ordítása: – Hla-hle-hluhja – és az angyal-káplár üvöltése: – Hal-le-lu-ja, hal-lelu-ja, te jordáni tehén!”

1.kép: Eukarióta partyarc 2.kép: neandervölgyi őseink kihalásának egyik valószínűsíthető oka az Eustach-kürt túl alacsony szögben való elhelyezkedése miatti krónikus gyulladás 3.kép: Jean Eustache mama és kurva nélkül

S hogy sokadszorra is bizonyítsuk: semmi szükség alkoholra ahhoz, hogy remekül érezzük magunkat, képzeljétek el a fenti jelenetet Szikora CsikidÁmen Róbert főszereplésével, az ő finoman idegborzoló beszédhibájával. Kicsit koncentrálni kell, de higgyétek el, megéri. Amint pedig –vérmérséklettől függően- sikerül befejezni az asztallap fejelgetését és/vagy a fogak csikorgatását, előkotorjuk mai sörünket, mely ez alkalommal a tőlünk már megszokott, decensen iránymutató kommunikációs magatartás miatt a Pannonhalmi Főapátság dubbel(j)e lészen.

A belga sörök jó ideje népszerűek és egyre inkább ismertek errefelé is, egy ideje pedig a hazai gyártók között is akad olyan, aki érzi magában a gerjedelmet, hogy ilyesmit állítson elő. Ha pedig a háttérben sertepertél néhány csuhás is, az eredmény akár még érdekes is lehet. A zirciek belga utánérzésével már megismerkedtünk, lássuk most a pannonhalmi próbálkozást. Egyből a palackra vetjük magunkat, az apátság körbejárását későbbi alkalomra hagyjuk, terveink szerint a maradék három tétel is rövid időn belül sorra kerül, majd akkor mesélünk. A sör ijesztő szisszenéssel vetődik ki a kupak alól, kicsit kapkodni kell a pohárral, ha nem akarjuk az estét a padlón hasalva és azt nyalogatva tölteni. A nagy dérrel-dúrral történő bemutatkozásnak a habra nézve semmilyen nyoma sincs, rövidke perc teltével a sör tetején csak néhány drapp árnyalatú szigetecske kóvályog. Színe nagyon korrekt mahagóni, érdemes pár percig csendesen bámulni. Illatában karamell keveredik némi aszalt gyümölccsel, gyorsan tovatűnő finom alkohollal, enyhe cukros édességgel. A korty visszafogottan édeskés, a kandiscukor óvatos pörkölt ízei jól mutatnak az elején, majd az aszalványok (mazsola, s tán csipetnyi barack) következnek. Utóbbiak szépen fonódnak össze a szívmelengető, konyakos érzetet adó 6,5-ös alkohollal, melynek melegsége stabil alapot ad az utóíz édes, picit virágos vonalának.

Igen szép ívű felütés ez így elsőre, kíváncsian várjuk, mit rejtegetnek még a testvérek az apátság ősi kazamatáiban. Hlahlehluhja.