Kicsit elcsúsztunk a Steenbrugge söreinek tárgyalással egybekötött fogyasztásával, de az elmúlt időszak kissé sűrűre sikeredett programilag. Meg aztán itt volt ez a bolond időjárás az orkánszerű légmozgásaival, a hétvégén mi itt a semmi közepén (ahol egyébként is mindig, de mindig fúj a szél) már csak azt figyeltük, melyik irányban lapul a Keleti Boszorkány, hogy rá tudjuk pottyantani az ingatlant, miután felkapott bennünket a tornádó (ismét egy már megszokott zárójeles mellékszál: amikor Margaret Hilda Thatcher [aki bárónő is volt egyébként, ráadásul az Order of Merit rend tagja, mely kitüntetést egyszerre maximum 24 ember viselheti a világon], a Vaslady 2013-ban visszaadta a lelkét a teremtőjének, az őt, illetve politikai munkásságát nem kedvelők arra biztatták a közösségi fórumokon a népeket, hogy töltsék le és játsszák úton-útfélen a “Ding Dong! The Witch is Dead” című slágert, ami az 1939-es film egyik betétdala. Itt meg is hallgatható:
Ígértünk a főzdéről is néhány szót, nézzük hát, mi velük a helyzet. A címkén a gyártó helyén a Brouwerij Palm szerepel Steenhuffelből, őket viszont 2016-ban felvásárolta a Swinkels Family Brewers, akikben a második legnagyobb főzdét tisztelhetjük Hollandiában, rögtön a Heineken után. Az 1680-ban alapított főzde 1773 óta a Swinkels família tulajdona, 2019-től pedig a „Royal” jelzőt is viselhetik a nevük előtt. Rendkívül kiterjedt tevékenységet folytatnak, olyan márkanevekhez van közük, mint pl. a De Molen, a Bavaria, a 8.6, a Rodenbach, vagy a La Trappe. Malátában is erősek, cca. 400000 tonnát készítenek évente, ennek harmadát használják fel ők, a többit eladják. Mindezeknek köszönhetően a jelenlegi igazgató, a hetedik generációt képviselő Peer Swinkels valószínűleg még egy darabig nyugodtan alhat.
S hogy mi is szebb ütemben szenderedhessünk el, kóstoljuk meg a Steenbrugge Brune-t. Kitöltve pihentetően lágy mahagóni színében gyönyörködhetünk, tetején a törtfehér hab laza, gyorsan apadó, ám a maradék tartós és tapadós. Illatában finoman pörkölt maláták karamelljei keverednek némi élesztővel és egészen kevés aszalt gyümölcsös savanykássággal. Ízvilágát tekintve egyetlen panasszal élnénk: jönnek ugyan a pörköltes jegyek, az édeskés maláták, a fűszeres-szárított gyümölcsös-gyógynövényes vonal is kivehető, de nagyon bátortalan, szörnyen visszafogott az egész. A korty is túl könnyű, vizes, selymessége és a 6,5-ös alkohol, meg a kellemesen fűszerezett utóíz köszörül ugyan valamennyit a csorbán, ám azt kell mondjuk: többet vártunk. Remélhetőleg a Blanche ment még néhány pontot a trió számára, részletezésekor a gruut-ról is megemlékezünk. Most pedig megkeressük a Piros Cipellőket és indulunk Smaragdvárosba.
