Az élet zord kegyetlenségét igen jól jellemzi, hogy alig kezdtünk el ismerkedni a jarošovi sörökkel, s indult bimbózásnak egy tartalmasnak ígérkező kapcsolat, már búcsút is kell intenünk nekik. Remélhetőleg összefutunk még velük a jövőben, a köztünk nyújtózkodó cca. 400 kilométernyi távolság nem lehet akkora akadály. Meg aztán az ember utazhat vonattal is, ami azon kívül, hogy igen hangulatos dolog, rögvest egy kapcsolódási ponttal szolgálhat nekünk söreinkkel kapcsolatban. A jarošovi főzdét ugyanis 1869-ben az a Salomon Braun nevű mérnök üzletember vásárolta meg, akinek oroszlánrésze volt a cseh vasútvonalak kialakításában.
Salomon Braun mérnök, üzletember, főzdetulajdonos
A Braun család regnálása alatt a főzde szépen prosperált, volt saját kocsmájuk, pálinkát is főztek, a bevétel egy részét pedig nem sajnálták visszaforgatni, melynek köszönhetően egyre javuló minőséget produkáltak. Ezt 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. A fejlesztéseknek köszönhetően egy korszerű és modern főzdét kellett Braunéknak villámgyorsan elkótyavetyélniük 1939-ben, cserébe viszont legalább élve hagyhatták el az országot. A német tulajdonosok a háború végén ugyan alaposan lecsupaszították a főzdét, de a helyi munkásoknak sikerült a berendezések egy részét elrejteniük, ezért ha lassan is, de a termelés újra megindulhatott. A minőség viszont szomorúan és látványosan romlott, ennek folyományaképp került elő a végén az a bizonyos lakat. Bízunk abban, hogy az utódoknak nem kell ilyesféle nehézségekkel megküzdeniük, a mostani főzetek minőségét tekintve pedig elhagyhatja ajkainkat egy megkönnyebbült Šohaj. Nem, nem bírtuk kihagyni.
Jöjjön hát a Jarošovský Šohaj, mely típusát tekintve hivatalosan egy Imperial Pils. Pompás mélyarany árnyalatot mutat, habja enyhén törtfehér, közepes, átlagosan tartós. Illata az első vonal fűszeres komlóssága után kellemes édeskés szállal egészül ki, néhány csepp citrusfélével, a hidegkomlózáskor használt Kazbeknek és Vitalnak köszönhetően. A korty telt, húsos (14,3 B°), a típusnak megfelelően a maláták profilja markáns, s erre a komlók keserűi is a megfelelő mértékben kontráznak (IBU 26). A malátás, füves-fűszeres, picit fás ízvilág a végén könnyedén virágosba fordul, az utóíz moderáltan keserű. Mindezen végighullámzik a 6%-os alkoholtartalom, így hát kifejezetten elégedettek vagyunk sorsunk csütörtök esti alakulásával.
Olyannyira, hogy még egy kis hangulatos zenét is csiholunk nektek ide a végére, merthogy az Argema névre hallgató (az elnevezést a madagaszkári holdasszövő latin neve ihlette, mely az egyik legnagyobb mérettel büszkélkedhető lepkefaj) betonkemény banda valamikor a kilencvenes években megálmodott és megénekelt egy afféle sörhimnuszt a főzdével kapcsolatban.
Argema mittrei
Parancsoljatok, lehet előkotorni a sufniból a sört, az ördögvillát és az öngyújtót.
Vratislavicében jó pár alkalommal jártunk már virtualice, vagy hatféle Konradon ittuk át és túl magunkat (rendben, vesszük a fáradságot, tessék: volt a tizenkettes, a Kapucín, a Spytihněv, a Vratislavické Řezané, a Zelený Král és a Světlý 11° Ale, aki az illegalitásban a Gepard fedőnevet kapta). Meséltünk eközben pókokról, Szent Patrikról, a Siretoko-félszigetről, szőnyeggyárosokról és ereiket saját szemüveglencséikkel felvagdosó náci tisztekről, valamint Ina Galušková nővérről a Kórház a város szélén című sorozatból. Ezért hát most, amikor a néhány örvendetesen befutó tétel miatti ismételt rovancsolás folyamán elénk gurult az egyik setét és pókhálós sarokból a Konrad Svetlé Výčepní a maga szerényke tízes Ballingjával, 4% környékén egyensúlyozó alkoholtartalmával, hirtelen nem is tudjuk, mit kellene mondanunk. Némi csendes mélázás után (ami nem is megy olyan könnyen, mert az ünnepkörnek megfelelően már túl vagyunk néhány emberesebb túrán a Pierre Marie Edouard Malligand-ról elnevezett fok környékén, s legalább kettő, a körülmények szerencsétlen összjátéka esetén akár három hasonló kirándulás várat még magára, pedig már így is eléggé meg vagyunk viselődve) úgy döntünk, hogy miközben csendesen megiszogatjuk ezt a sört, összesítünk, statisztikázunk és lehúzzuk a rolót erre az esztendőre.
Jöjjenek hát a száraz tények. A tárgyalt évben eme Konrádkával együtt százhuszonhárom sört kóstoltunk és véleményeztünk itt a csoportban (indulásunk óta 834-et). Ehhez 49346 szót hívtunk segítségül és pöntyögtünk le, cca. kilencven oldalnyi virtuális A4-est használva fel. A közösségi oldal szerint 28769 látogatónk volt, s ez elég döbbenetes szám ahhoz, hogy minden további nélkül elhiggyük és hálásak legyünk mindnyájatoknak. A tagok létszáma is szépen gömbölyödik, pillanatnyilag 377-en vagyunk, ennyi emberrel pedig már elég látványos tömegjeleneteket lehet tervezni. Domainnevet is vásároltunk, immár teljesen legálisan a mienk a porbollettem.hu oldal, ami párhuzamosan és szorgalmasan működik együtt a csoporttal, s ahová még mindig nem rakosgattuk fel a régebbi írásokat, mert nem érezzük hozzá magunkban az erőt. Az oldalt reklámozó pólót viselő emberek száma szintén örvendetesen gyarapodik, ilyen téren sem fognak szűnni erőfeszítéseink a következő esztendőben.
Köszönünk tehát nagyon szépen mindenkinek mindent, hogy olvastatok, kommenteltetek, megjegyzéseket fűztetek, fotókat és sörélményeket osztottatok meg, söröket küldtetek és ajándékoztatok, hogy működtettétek és a hátatokon vittétek ezt az egészet. Hálásak vagyunk, komolyan.
Kívánunk hát minden szépet és jót nektek az új esztendőre. Jöjjön össze, amit terveztek, és amit szeretnétek, hogy összejöjjön. Igyatok jó, nem annyira jó és kifejezetten sz@r söröket, hiszen minden tisztességes érmének legalább három oldala van. Ha pedig ennek hatására kikívánkozik belőletek valami (nem arra gondolok, amit fel kell mosni), akkor gyertek, megbeszéljük. Maradjatok velünk továbbra is, olvassatok minket, mi nagyon fogunk igyekezni, hogy szerteágazó és szórakoztató tartalommal töltsük ki ezt a felületet. S hogy ez mennyire fog sikerülni? Mához egy esztendőre kielemezzük.
PS.: a Svetlé Výčepní nem egy hűdejó sör, íz- és illatvilága inkább az olcsó (illetve annak gondolt és mondott) eurolágerek irányába hajlik, mintsem a „csehes” pilsek felé, ám ennek ellenére még bőven a fogyasztható kategóriában landol. Ráadásul egyetlen olyan zavaró tulajdonsága sem volt, ami elterelte volna a figyelmünket az évzáró poszt megírásától. Ez a tulajdonság pedig egyre nagyobb erénynek számít a mai világban.
Egy híján féltucatnyi (gyk.: öt) palack következik szép sorjában, amiknek kedvéért ideiglenesen áttesszük székhelyünket a nem is mindig annyira bohém Bohemiába. A két kifejezés valamikor a XV. században kezdett egymásba fonódni, a franciák hívták akkortájt így a cigányokat (bohème), mert úgy gondolták, hogy ez a kissé rendezetlen és könnyelmű, a társadalmi szabályokra nagy ívben ürítő, ám cserébe időnként alapvetően jószívű népcsoport a csehektől vándorolt be hozzájuk. Később persze kiderült, hogy eme állítások egyike sem fedi teljes mértékben a valóságot, de addigra a bohém, mint jelző, már szépen gyökeret vert és nekilátott a terjeszkedésnek. Jött Henri Murger, akinek Bohémvilág (Scènes de la vie de bohème) című, kissé tán patetikus hangvételű írását Puccini dolgozta át négyfelvonásos operává és balhézott össze ez miatt egy életre Leoncavalloval. A bohémből az idő múlásával bohó lett, abból meg hobó, de itt mi megállunk, mert szokás szerint ismét fényévekre járunk már eredeti mondanivalónktól. Azért hagyunk itt egy könyvjelzőt, legközelebb elmeséljük, miért lettek bohémek a csehek. Úticélunk ez alkalommal Hradec Králové, mely város azért hallgat a Königgrätz, sőt a Királyvárad elnevezésre is. Nagymúltú, színes és nyüzsgő település, a királynék városa, itt alapították néhány esztendővel ezelőtt a Rodinný pivovar 713-at. A név családi főzdét jelent, a titokzatosnak tűnő számjegy pedig (némiképp kiábrándító módon) a házszám, amely alatt megtalálhatók. Jelenleg egy híján tucatnyi (gyk.: tizenegy) sört készítenek, melyek közül most a 713 Rejčka 12°-t van szerencsénk behatóbban tanulmányozni.
Hradec Králové egy 1602-es ábrázoláson
Ehhez ismét kultúrtörténetbe kell ágyazódnunk (de herezacskót nem szögelünk, nem vagyunk még akkora lélekkurvafiak, bármennyire is szeretjük és tiszteljük Esterházy Pétert), hiszen a Rejčka mögött esetünkben nem is túl váratlan módon egy királynő lapul. Eliška Rejčka 1288-ban látta meg a napvilágot II. Přemysl király egyetlen leányaként. A kornak megfelelően izgalmas életet élt, melynek során két férjet is elfogyasztott, bár nem szó szerint. Tizenkettő volt, amikor II. Vencel frigyre lépett vele, készítettek ők is egy leánygyermeket, majd férjuram TBC-s lett és meghalt. Az özvegy nem sokáig hevert parlagon, esztendő teltével Habsburg Rudolf vetett rá szemet, ám a zord idők újabb év múltával ezt a férfiembert is elragadták a hölgy mellől. Ezúttal a vérhas volt a hunyó. A koronás fők mindazonáltal kegyesen bántak hősnőnkkel, öt várost is a nevére írattak, köztük Hradec Královét. Itt tartózkodása alatt épült fel a Szentlélek-székesegyház, állítólag ide temették Jan Žižkát, aki volt olyan kedves kitalálni a huszitáknak a szekértábort. Élete hátralévő részét csendes bűnbánattal és szentektől származó, többé-kevésbé gusztustalan ereklyék gyűjtögetésével töltötte Brno-ban. Itt is halt meg ősöregen (már a negyvenhetet is betöltötte), földi porhüvelye az általa építtetett Szűz Mária Mennybemenetele Bazilika kereszt alakú alaprajzának metszéspontjában nyugszik.
Eliška tölgyfából a cseh-lengyel határon, illetve a nyughelyét jelző kőlap
Legfőbb ideje viszont kibontani a sört, mert a porhüvely kifejezéstől mindig kiszárad és kaparni kezd a torkunk. Szűretlen mivoltának köszönhetően enyhén ködös, világos borostyán árnyalatban pompázó sör bújik elő a palackból. Habja sűrű, az átlagosnál kicsit tartósabb. Illata gabonás, finoman élesztős, a komlók közepes erővel produkálnak leginkább gyógyfüvekre emlékeztető jegyeket. A korty közepesen testes, ha nem is ropogósan, de mindenképpen frissítően szénsavas. A rövid malátás szakasz után jellegzetesen csehes lendületű komlók érkeznek, a lecsengés is oké, kellemesen gyantás. Egyetlen negatívumként egy, a korty közepe tájékán jelentkező, kellemetlen, vajasan-zsírosan tapadós érzetet említenénk, amitől a komlók ízvilága is megbicsaklik, s csak az utóíz tud szépíteni valamit a dolgon. Ettől eltekintve a 713 Rejčka 12° egy megnyugtatóan átlagos cseh pils, annak nagyjából minden előnyével. Az extrább élményeket kedvelők figyelmébe az Eliška királynő által beszerzett és féltve őrzött hordócskát ajánljuk, melyben állítólag Szent Péter csontjaiból főzött olaj (?) található. Na zdraví!
Van itt nekünk két bambi(ni)nk Prágából, illetve a szó szorosan vett értelmében csak az egyik az, ha pedig még jobban megszorongatjuk a kilógó alkatrészeket, megeshet, hogy a másik sem. De ha ekkora lendülettel szőrözünk a dolgon, tönkretesszük a kezdés első tagmondatának alsó hangon is zseniális szójátékát, melynek helyes értelmezése írótól és olvasótól egyaránt legalább ötösalá szintű irodalmi tájékozottságot igényel.
A Staropramen nevével fémjelzett sokadik bőcsi kérdőjelre őszintén szólva nem szeretnénk túl sok karaktert vesztegetni, nem egyéb ez biza’ egy újabb dögunalmas és tökfelesleges „nyári light lager”-nél. Ráadásul a dobozra rápingálták, hogy A SÖRT NEM PRÁGÁBAN, HANEM MAGYARORSZÁGON FŐZTÉK (sic!). Mintha nem jönne rá mindenki az első korty után.
Zilált lelkiállapotunkat nyugtatandó az említett irodalmi tájékozottság égisze alatt biggyesztünk ide egy csodaszépet Hrabaltól, természetesen a Bambini di Praga oldalairól:
“– Az istenért, ott egy férfi alsónadrágban táncol az asztalon! – kiáltott fel Tonda. – Az a tanítónk. – Ő is zabigyerek? – Ő is. Nagyon szeretik az emberek, mivel egyszer kijelentette, hogy ha neki volna egy lánya, és ha az a lány egyszer maláriát kapna, és ha az a lány meghalna a maláriában, hát akkor ő, ha neki revolvere volna, akkor fájdalmában talán még főbe is lőné magát… És azóta, hogy ezt kijelentette, már nem iszik, hanem dönti magába az italt, de mindenki elnézi neki, mivel senki sem volna képes arra, hogy ha lánya volna, és ha az a lány maláriát kapna… – a felügyelőné legyintett, majd megtoldotta: – Kryštof Javůreknek hívják, és az anyja tehenészlány volt a herceg úrnál, tudja?”
Másik sörünk esetében a prágai eredetet már nehézkesebb vitatni, a gyártóként feltüntetett Old Prague Distribution s.r.o. ebben a szép városban található. Ám a tény, miszerint a cég fő profilja a vegyes tartós fogyasztási cikkekkel való kereskedés, illetve az ügyvezető visszafogottan csehes hangzású neve (Hratschja Sargsjan) adnak némi okot a gyanúpörre. Ettől eltekintve az Auchan számára készített Old Prague egyértelműen az ihatóbb kategóriába tartozik, legalábbis a ma esti mezőnyt tekintve. Illata és ízvilága jóval teltebb és összetettebb, még ha tizenegyig sikerült csak feltornázni az extraktumot. A maláták jó alapot adnak, a komlózás pedig – még ha nem is túl hosszú időre- sikeresen kölcsönöz neki egy kis csehes érzetet. A szénsav némiképp harap, de ez még elkönyvelhető a dobozos kiszerelés velejárójaként. A 4,8-as alkohol pedig pont annyira pörgeti fel az emberben a sztorizós részleget, hogy így elalvás előtt még megosszunk mindenkivel egy szép régi történetet Václav Cibula és Cyril Bouda Prágai regék című könyvéből, melyet ezúton is bátran ajánlunk szíves figyelmetekbe.
„A Podskalíról hajdanán egy suszter költözött a Malá Stranára. Nem amolyan foltozóvarga, aki csak úgy megfejel és megtalpal egy-egy ócska csizmaszárat. Igazi mester volt ő, aki borjúbőrből, kecskebőrből, báránybőrből, szattyánbőrből meg kordovánból varrta az új csizmákat és cipőket. Majd elvitte a szél, olyan sovány volt, mint a piszkafa, de a mesterségéhez értett, ezért az őslakók egykettőre maguk közé fogadták. A suszter beköltözött a Malá Strana-i híd torony tőszomszédságában álló kis házba, s ott varrta a lábbelit.
Egy este betért a Kulcsokhoz címzett sörözőbe, s mivel alacsony termetű volt, tüstént dicsekedni kezdett, mi mindenhez ért, hogy ezzel magára vonja a figyelmet, és ámulatba ejtse a szomszédokat. Olyan fehér kordováncipőt tud varrni, mint Prágában senki más, bársony- vagy aranybrokát papucsot nemkülönben, és még számtalan más dolgot.
Olyannyira kérkedett, hogy a jelenlevők már kezdtek belőle csúfot űzni. Előbb csak észrevétlenül egymás közt, később leplezetlenül nagy nevetés és lárma kíséretében. A susztert elfutotta a méreg, öklével az asztalra csapott, s nagyot kiáltott: – Majd torkán akad kegyelmeteknek a nagy nevetés! Mindent meg tudok csinálni, ami csak eszembe jut. Aki nem hiszi, maga lássa kárát. Ha akarom, holnap még a Károly-hídi török is betér ide egy sörre (az érthetőség kedvéért: itt a hídon lévő, török harcost ábrázoló szoborról van szó).
Mathai Szent János, Valoisi Szent Félix és Szent Ivó. A szoborcsoport a Károly híd legnagyobb és legköltségesebb dísze, melyet Ferdinand Maximillian Brokoff készített 1725-ben.
Asztalszomszédai még harsányabban hahotáztak, de a cipészmester nem engedett a magáéból, végül aztán fogadtak vele egy hordó sörben. Ha a török eljön, ők fizetik a hordót, hanem jön, a suszter fizet.
Másnap a vendéglő zsúfolásig megtelt, olyannyira, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Csak a török nem jött, s a cipészmester is késlekedett. Nagy zúgolódás után végül is beletörődtek, hogy a drágalátos susztert nem látják többé a vendéglőben, s elég bárdolatlan módon gúnyolódtak rajta. Nem sokkal tíz után azonban nyílt a vendéglő ajtaja, és a suszter jelent meg a küszöbön. Nem látszott levertnek, ellenkezőleg, arcán kaján vigyor bujkált, szeme nevetett. Köszönt, leült az ajtó közelében, hallgatott, és csak sunyin pillantgatott jobbra-balra. A várakozó cimborák lecsaptak rá, mint a darazsak.
– Mester, ha a törökre vársz, megmondhatjuk neked, hogy nem jön. Hiába várnád, ahogy mi is hiába vártunk rá. Fizesd meg a hordó sört, s legközelebb tartsd féken a nyelvedet!
A suszter fölvetette szemét a habos sörről, és csodálkozva nézett rájuk.
– Miért fizessek egy hordó sört? A tegnapi fogadásra gondoltok? Azt bizony másvalaki fogja fizetni, nem én, mert a török már itt van. A szomszédok megszeppentek, de aztán még nagyobb lárma tört ki, s valamennyien nekiestek a suszternak:
– Hol az a török? Hogyhogy nem látjuk? Mutasd meg nekünk!
A suszter felugrott, nagyot csapott a mellére, s akkorát kiáltott, hogy a hangja is megbicsaklott:
– Itt áll kegyelmetek előtt! Itt van a Károly-hídi török!
A társaság elképedt, már-már azt hitték, hogy a suszter meghibbant, de a mester a zsebébe nyúlt, szakadozott, gyűrött papírt tett az asztalra, amelyen az állt, hogy a suszter neve Török, s hogy olyan házban lakik, amely valóban a Károly-híd része.
– Eljött hát a Károly-hídi török vagy sem? – kiáltotta a suszter. – Eljött, és kegyelmetek fizetni fognak! Tüstént nagy lárma tört ki. A társaság a suszterra vetette magát, ide-oda ráncigálták, több asztalt is feldöntöttek, a sört szétöntözték a padlón. Végül is kénytelenek voltak elismerni, hogy a fogadást elvesztették. Megrendelték hát a hordó sört, és közösen ki is fizették.”
Ha 13-hoz hozzáadunk nyolcat (ami 7+1 is lehet ugye, a hét pedig az egyik legelemibb meseszám a sárkányok, törpék, csizmák, tündérek miatt, az egy az meg az egy, mindennek az eleje, anélkül nincs a többi sem. Az 5+3 is oké, Pancsatantra és Az ötös számú vágóhíd, illetve Szentháromság, A három a kislány betétdalait dúdoló három szegény legény [habár az a kislány, akinek betét kell, talán már nem is annyira kislány], no és persze A három testőr Afrikában) elvileg 21 lesz a végeredmény, ami többek között félprím és Fibonacci-szám is. A Primátor palackjainak címkéjén túl leggyakrabban kártyaasztalok környékén lehet összefutni vele, ahol bárki kérhet 19-re lapot, de ne lepődjön meg túlságosan, ha nem jön össze a dolog. Ha francia kártyával játszanak, akkor a Blackjack nevet használják a népek, ez jóval nagyüzemibb hangulatú, de a lényege ugyanaz. Előfordul, hogy néha valakit/valamit kivágnak, mint a huszonegyet, s amennyiben ez jogszerűen és megérdemelten történik, bólintsunk beleegyezően, ellenben a „nem enged a huszonegyből” szóláskeveredést irtsuk tűzzel-vassal, kispolgári slendriánság, nem szeretjük. Mindezeken túl a 21-ről még az jut most az eszünkbe, hogy március havának ezen a napján ünnepeljük a költészet, a faji megkülönböztetés elleni harc, a planetáris tudat és a Down-kór világnapját. Egyszerre. Ez valami gyönyörű és abszolút győztes, bár szeptember 21 méltó ellenfél a magyar dráma, a nemzetközi béke, a hála és az Alzheimer-kór összegyúrásával.
Sörünk csikókorában Primátor Rytírský 21° néven futott, de aztán benőtt a feje lágya, s felvette a jóval árnyaltabb és elegánsabb Imperial nevet, ami egyben és részben kategóriáját is jelöli. Színe közepesen sötét arany, habja vékony és gyorsan apadó. Illata ragacsosan édes, gabonás, alkoholos. Utóbbin nem csodálkozunk, 9 %-ig tornázták felfelé benne a szeszt, ezzel az értékkel dobogós helyen álldogál a cseh világos sörök rangadóján. A korty édes, a komlók nagy igyekezettel ellensúlyoznak, de nem sok idejük van a kiteljesedésre, mert érkezik az alkohol. Testes, lekerekített élű ital (ezt tán a benne lévő félmaréknyi búzamalátának köszönheti), textúrája kissé olajos hatású. Az utóíz édeskés, alkoholosan csípős. Könnyed fecserészéshez nem ajánljuk, mert a második pohár már aktívan feszegeti, nyomja a koponyatetőt, s ebben az állapotban vérmérséklettől függően előkerülhet az élet értelmének problémaköre, a másodlagos nemi jellegek, illetve a mindenkinek a durva anyukája.
