Címke: zwickl

785. Wieselburger Zwickl

Ha azt a látszatot szeretnénk kelteni és fenntartani, miszerint bármiféle befolyással lennénk az események és történések menetére, mondhatnánk, hogy taktikusan hosszabbra nyújtott szünet után üdvözlünk újra mindenkit, természetesen szeretettel. A többszörösen összetett tagmondat hátsó fele (rendben, segg, magas labda volt) színigaz, az elejének még a feltételezése is nevetséges. Meggyőződéssel valljuk, hogy a büdös életbe’ sem voltunk akkora hatással semmire, hogy az általunk lett volna vezérelve. Most is csak sodródunk, s közben felcsipegetjük azt, ami szembe jön. Akárcsak a pataki ingola (Lampetra planeri, ahol az első tag a latin lambere →nyalás, illetve a görög petra →kő kifejezésekből tevődött össze, a második pedig Johann Jacob Planer német természettudós nevét hivatott megőrizni az utókor számára), melyet a Wieselburg városában egyesülő Kis- és Nagy-Erlaufban fedeztek fel újra 1985-ben, az ichthiológusok nagy örömére. A faj lárvaállapotában (öt-hat éven keresztül) kitűnő indikátor, nagy tömegben történő felfordulásuk a víz szennyezettségét jelzi.

Lampetra planeri

Kettőszázötven esztendővel ezelőtt, a főzde alapításakor ez még nem jelentett égető problémát, ezt a ma esti zwickl-t (direkt választottam ezt a formát, nem minden nap pötyöghet le az ember ennyi mássalhangzót egymás után) viszont igyuk az ingolák egészségére, akik miután kiindikátorkodták magukat, párzanak egy jót és lerakják a kanalat. Az élet kemény. A Wieselburger Zwickl – Jubiläumsedition ide, negyed évezred oda – bizony nem tud sok extrát felmutatni, Kinézete bizalomgerjesztő, megnyugtatóan felhős, habja is oké. Illatában az alapot adó gabona mellé jut egy kis füves komló, csipetnyi citrusos savanykássággal. A korty közepes (11,6 °), a szénsav emberes. A komlózás szinte csak jelképes, ám ezt a ziccert sajna a maláták nem tudják kihasználni. A vége kicsit kaparja a torkot, az utóíz inkább savanyú.

Mindezek ellenére (vagy tán épp ezért) könnyű szívvel intünk búcsút az osztrák városkának hadifogolytáborostul, főzdéstül és ingolástul. A végére pedig egy jótanács: aki Wieselburgba készül látogatóba, mindenképpen frissítse az útvonaltervezőjét, mert Mosonmagyaróvár akkor még külön településként jegyzett Moson városrészét 1060 tájékán még ugyanígy hívták (itt bénult le a testvérével vívott csatában I. András királyunk, „és mivel a Bakony erdejében Zirc nevű udvarházában gondatlanul tartották, meghalt”, írja háromszáz évvel később Kálti Márk). Oszt’ majd lesz a nagy csodálkozás, miért beszélnek itt ennyien magyarul.

Raschhofer Zwickl

Best of 4. Az előző posztot is Kovács Maláta Gábor választotta, ebben is megemlítjük, ráadásul tegnap volt a névnapja. Igazán nem lehet oka panaszra. Az írás a hatszáztizenhetes rajtszámot viseli, tavaly februárban jelent meg.

Ezidáig sem kételkedtünk Kovács Maláta Gábor bölcsességében egy árva másodpercig sem, ám hogy szabadidejében messianisztikus kinyilatkoztatásokkal is foglalkozik az csak egyik, a Kaiserrel foglalkozó írásunkra küldött kommentjéből vált világossá számunkra. „Az osztrákok nagy sörpancsolók”- szólt az írás, s mi azonnal eldöntöttük, hogy ennek a töménységében zseniális mondatnak a kibontásához, pro és kontra érveink kifejtéséhez hozzárendelünk néhány évtizedet a hátralévőkből. Hiszen kell és szükséges, hogy az ember legalább egy konkrét kérdésre tudja a választ, ha majd ott álldogál pőrén teremtője előtt, s ki tudja, lehet, hogy éppen ez lesz az. Hajrá tehát, előre, irány ismét Ausztria, annak is a felső része, az Innviertel régió. Itt fekszik ugyanis Altheim, mai sörünk szülővárosa. Nem egy tejfelesszájú ifjonc ez a település sem, valamikor a 900-as évek elején alapították, s egészen 1779-ig a bajorokat kellett urambátyámozni errefelé. Ezt követően a történelem nekiállt egyérintőzni a mezővárossal: az örökösödési háború után jöttek az osztrákok, őket elzavarta Napóleon, majd a kis káplár hasra esése után ismét sógorék következtek, s úgy tűnik, maradnak is még egy darabig. A folyóparti városka címerében egy kifejezetten rosszindulatúnak tűnő angolna ficánkol, ám szerencsére a lakosság nem csak ezen jószágok tarkón verésével foglalkozott, hanem sört is főztek. Hivatalosan 1645 óta teszik ezt ebben a főzdében, mely az évszázadok nagy részében családi tulajdonban volt. A Raschhofer-klán 1869-ben pattant nyeregbe (hogy reflektáljunk a címkén látható lovacska sziluettjére), manapság is egyik leszármazottjuk irányítja a céget. Sokféle sört készítenek, nálunk első körben egy (mit egy, Das!) zwickl landolt szerencsésen.

A szemet pihentetően opálos, szalmasárga testen közepes habréteg terül el. Illata malátás, élesztős, könnyed virágos érzetekkel. Az ízvilágot a gabonafélék viszik, a megfelelő pillanatban decens, némiképp gyógynövényes keserűkkel kiegészülve. A test közepes, a szénsav élénk, az utóízben némiképp váratlanul szárított gyümölcsökre bukkanhatunk. Szűretlensége miatt nyitás előtt érdemes a palackot óvatosan átforgatni. Barátságos sört ihatunk, a főzde jelmondatába -Die kleine Brauerei mi dem großen Bier- épp ezért (vagy az agyzsibbasztó péntek este miatt) nem is kötünk bele.