Szerző: cro

801. Elixbeer pIPA

Tavaly nyáron ittunk Elixbeert utoljára, s akkor tettünk egy könnyelműnek tűnő ígéretet, miszerint végignyaljuk mi becsülettel a portfóliójukat. Szerencsére velünk született óvatosságunknál fogva határidőt nem szabtunk magunknak a művelethez (még mit nem, há’ nem ettünk mink meszet), ezért örömmel jelenthetem, hogy befutott hozzánk a főzde sörön következő sora, az Elixbeer pIPA. A cég pillanatnyilag szűk tucatnyi terméket gyárt és forgalmaz, így ezzel együtt az eddigi hárommal nem is vagyunk olyan nagyon lemaradva. Tulajdonképpen a tételek negyede már kipIPÁlható. Ez a pipás dolog ismerős volt valahonnét, némi relax és keresgélés után a Hedon egyik söre, a Credo ugrott elénk, mely ugyan büszkén hirdeti magáról, hogy ő nem egy IPA, ellenben a címkén ott díszeleg egy sörhabot eregető pipa. Az Elixbeer nem füstöl, csak a gróf, legalábbis a palackon olvasható idézet szerint: „Az estebédet követően Almásy gróf leheveredett a gyulavári birtok teraszán, s a komornyik már hozta is a gróf Kedvenc Pipáját, melynek elfogyasztása mindig nagy megnyugvással töltötte el.” Hogy melyik grófról van szó, nem derül ki, ami nem is csoda, hiszen a gyulavári kastély tulajdonjogát lelkesen passzolgatták egymásnak mindenféle népek az elmúlt évszázadok alatt. Összefoglaló jelleggel, mintegy vázlatszerűen, íme: Lőwenburg János Jakab →Gróf Gaisruck Antal → kincstár → Andrássy Zsigmond → kincstár → Gróf Almásy Ignác → a Wenckheim-család → megint az Almásyak → Gróf Pongrácz Jenő → már megint az Almásyak → a helyi téesz → Gyula városa. Hogy közülük kivel járt jobban a környék és a kastély, nem tudom, de most, hogy a főzde telepedett oda, nem lehet annyira rossz a helyzet.

Két Almásy a sok közül: Dénes és fia, Kálmán

Vörös IPA-ról lévén szó (s ha a vörös alternatívájaként a pirosat is elfogadjuk, máris megvan, mitől pIPA ez az IPA), a pohárba kerülő ital nagyon szép bronzos árnyalatokkal kápráztat, s bár elvileg szűretlen is, ez a megjelenésén nem látszik. Habja vékony, de kitartó. Illata kellemesen fűszeres, enyhén gyümölcsös, és jut némi hely a maláták édességének is. A címke elég informatív ugyan, szép nagy betűkkel ott sorakoznak a legfontosabb adatok (ABV: 6,6 -B°: 15,4 – IBU: 46 – EBC: 46), ám a nyolcféle malátáról és a négyféle komlóról nem tudunk meg semmit. Az ízvilág alapján ki-ki nyugodtan tippelgethet: citrusfélék, friss, virágos jegyek, enyhén gyógyfüves keserűk, s mindezek után egy picit meglepő, ám jóleső savanykás, boros érzet.

Szép és tetszetős munka, tovább erősíti bennünk azon elhatározást, hogy tovább IPArkodjunk a kijelölt úton. Bocs.

800. Szent András Laza Morál

IPA-túránk negyedik állomásán a szokásosnál is egyszerűbb és könnyedebb a dolgunk, hisz a főzde saját maga buzdít minket arra, hogy csak beszélgessünk lazán, valamint hogy dőljünk hátra és lazuljunk el. Terhelt idegrendszerünknek hála, azonnal vagy hatféle szituációt tudunk elképzelni, ahol az előző mondat második felének nem szívesen, illetve minimum enyhe gyanakvással tennénk eleget, ám a békésszentandrásiakban vakon bízunk. Az ő session IPA-juk következik a sorban, bele is csomagoljuk gyorsan egy szomorkásan tanulságos, mindamellett elképesztően hétköznapi történetbe.

Azon a délelőttön, midőn a szentandrási főzetet beszereztem (nem mostanában történt, mindenki tudja, milyen mértékben vagyunk képesek istenutolsói lenni), betértem az ezen a helyen már többször emlegetett mássalhangzótorlódásos élelmiszer-üzletlánc számomra elérhető távolságban lévő üzemegységébe (azért fogalmazok ilyen körmönfontan és nyakatekerten, nehogy valaki a szívére vegye a dolgot, holott vehetné egészen nyugodtan). Kissé elveszetten kóvályogtam a polcsorok között, amikor egy nem tervezett balkanyar után abban a szegmensben találtam magam, ahol minden (MINDEN) akciós. Mivel az óccsóság ténye a világon mindenhol agresszív színkombinációkkal párosul, melyektől nekem rövid úton migrénem és hányhatnékom támad, relatíve sebesen igyekeztem a kissé pasztellebb árnyalatok irányába. Ám hirtelen megtorpantam. Az egyik polc sarkában egy kopott, tépett szélű, valaha szebb napokat látott kartondoboz hevert, benne mindenféle alakú és formájú száraztészták kaotikus egyvelege. A kupac alól reményvesztetten pislogott kifelé három doboz sör, melyek nevével most rébuszolunk egyet: szerepel benne az „őrült” és a „tudós” kifejezés, valamint egy harmadik, ami sokféleképpen fordítható, legyen mondjuk lekvár. A mögötte álló számról már végképp hallgatunk. Mindegyik dobozon ott virított a nyomorult narancssárga matrica, a rajta rögzített információk alapján a termék 799 HUF-ról négyszázra van degradálva. Ez ugyebár apró kerekítés után 50% mínusz, a hülyének is megéri. Néha saját magunk számára is gyomorforgatóan filantrópok lévén a háromból csak kettőt ugrasztottunk a kosárba, legyen jó napja másnak is. A vásárlást befejezvén fizettünk és távoztunk. Otthon pakolászás közben merő véletlenségből rápislantottam a nyugtára, s a létező világok legjobbikába vetett hitem újabb megrendülésével konstatáltam, hogy előttem ismeretlen okból 598 HUF-ot sikerült fizetni a sörökért, per darab, ofkórsz. A történet rengeteg tanulsággal szolgálhat, a „ne vinnyogjá’ baz+, még így is olcsóbb vót”-tól kezdve a „f@szé’ nem mentél vissza balhézni”-ig, ám számunkra egyetlen mondat íródott a naplemente vörösével lehunyt szemünk éjfekete kárpitjára: túlságosan laza a morál.

PS.: a szentandrásiak session IPA-ja tökéletesen orvosolta búbánatunkat, s eme szánalmas világba vetett hitünket is újra feltámasztotta. Ezt a trükköt a főzde általunk ezidáig kóstolt összes söre tudja, miért is örökké hálásak leszünk nekik. Namaste.

799. BrewDog Elvis Juice

A jó öreg Elvis bátyó munkásságának oroszlánrésze nagyjából-egészéből teljesen elkerült bennünket ezidáig, habár a populáris kultúra egyik alapköveként a mi rogyadozó pszichénkbe is bebetonozódott néhány nótája, vagy azoknak végtelenül ismétlődő töredékei. Számunkra leginkább értékelhető felvétele (édesapával kapcsolatos érzelmi okokból kifolyólag) a The Yellow Rose of Texas, a.k.a. The Eyes of Texas című dal, mely a Király 1964-es, sokak szerint legjobb filmjében, a Viva Las Vegas-ban hallható valahol nagyon a háttérben. 69’-ben ezért ismét kiadták az Elvis Sings Flaming Star albumon, ezen változatát, mint személyes kedvencünket (nem utolsósorban kultúrtörténeti háttere miatt. A dalt valamikor az 1850-es években szerezték [egy 1853-ban Philadelphiában kiadott énekeskönyvben már szerepel], ekkori szövege még egy afro-amerikai nyelvjárásban íródott. Ebben a főhős „darkey”-nek szólítja magát, melynek akkortájt még semmiféle provokatív jelentése sem volt, és vadul vágyakozik vissza az ő yellow girl-jéhez, aki ez esetben egy világosabb bőrszínnel bíró hölgyet jelent. Később a szöveget számtalanszor átírták és megváltoztatták. A polgárháború ideje alatt konföderációs indulóvá nőtte ki magát) itt hallgathatjátok meg:

A BrewDog sörének elnevezése körül is elég puskaporos volt a hangulat jó darabig, ugyanis 2016-ban az Elvis Presley Enterprises beperelte a főzdét. Nem tetszett nekik az Elvis Juice, sőt, a BrewDog Elvis Juice sem. Válaszlépésként a főzde próbát tett a sima Elvis-szel, de az sem jelentett jó pontot. A jogi csiki-csuki elvileg még tart, de tavaly szeptember óta a BrewDog áll benne bukóra, úgy tűnik, muszáj lesz nevet változtatniuk, ha továbbra is forgalmazni akarják ezt a sört.

Szemet nyugtató, mély borostyánsárga szín, vékony és nem túl tartós hab. Illata nagyon kellemesen és intenzíven gyümölcsös, a keserűnarancs és a grapefruit parádés bevonulót tartanak, melyhez a komlók adják a virágos, földes, gyantás kíséretet. Ízben az enyhén karamelles maláták adják a bázist, a citrusfélék fanyarsága ezt ellenpontozva fonódik össze a nem túl harsány, de masszív keserűkkel. A vége ismét a gyümölcsöké, az utóíz enyhén édeskés. Nem rossz ez, nem rossz, ’stenőrizz, hogy ilyet mondjak, biztosan velünk van a baj, mivelhogy nem minden napra kerül BrewDog az asztalra, ezért várjuk a nagy pukkanást, ami – akárcsak a Punk IPA esetében – valahogy most is elmaradt. Kövezzetek meg nyugodtan, de kissé fáradtkásnak érezzük ezt a dolgot. Olyan, mint Elvis hatszázharminckettedik teltházas koncertje a vegasi Internationalban.

798. Elf Kalandor

Kényelmes és feszültségmentes poroszkálás után érkezünk meg második állomásunkhoz, ahol is régi kedves ismerősünk vár bennünket. A zalaegerszegi illetőségű Elf söreivel blogunk 2018 novemberében és decemberében foglalkozott, öt főzetet (Apafej, Hangadó, Huncutka, Táltos és Zegi) téve górcső alá. Melléjük sorakozik most fel a Kalandor, mely típusát tekintve egy újvilági komlókkal megkeresztelt IPA. Így tehát poroszkálásból egyből lépésbe váltunk, kihagyva a kettő között elhelyezkedő ügetést, mert ez olyan, mint az autóvezetés, csak felfelé váltáskor érdemes tartani a sebességfokozatok sorrendiségét, lefelé nem muszáj. S mivel éppen megállni készülődünk, elmarad a vágta, a kenter (ez a kímélő vágta, s ebből adódóan a “kenterben veri” kifejezés a helyes, nem pediglen az n nélküli variáció), és a galopp (ez pedig a kicsit sem kímélő vágta). De ha már Kalandor, ugorjunk át Izlandra két és fél perc erejéig, ugyanis az ottani lovaknak van két nagyon speciális jármódja (állítólag ez a vikingek által a szigetre hozott pónik természetes mozgása. Az izlandiak igen kedvelik ezeket a jószágokat, vigyáznak is rájuk nagyon, már csak azért is, mert nem immunisak a kontinensen előforduló betegségekre). Az egyik a flying pace, ami nagyon hasonlít a poroszkáláshoz, a másik neve pedig tölt. Ez utóbbit tesszük mi is sörünkkel, amíg ti megnézitek a videót az örök és megbonthatatlan izlandi-magyar barátság jegyében és örömére:

Pohárban hát a Kalandor, máris gyönyörködhetünk markáns beltartalmat sejtető szűretlen, homályos, mélyen narancsos árnyalatában, vékony, hófehér habjában. Illata szépen megszerkesztett, stabil malátás alapokon ül, erre pakolják rá a komlók a stílustól elvárt gyümölcsös jegyeket, esetünkben barackot, szeletnyi ananászt, cseppnyi citrusfélét. Ízvilága is inkább a gyümölcsök, mintsem a keserűk felé hajlik, ennek ellenére az ötvenes IBU jóval több, mint jelzésértékű. Az átlagosnál gyengébb szénsav, sima, a 13,8-as Balling miatt a testesség alsó határát súroló korty, gyümölcsösen savanykás utóíz. A 6%-os alkoholtartalom szinte nem is érezhető, de joggal feltételezhetjük, hogy a harmadik palack után már bárki érezne magában annyi erőt és merészséget, hogy megpróbáljon hátrafelé nyilazni egy töltben haladó izlandi póniról.

797. FIRST Flower Power

Öt állomásos kalandtúrának vágunk most neki, melynek frissítőpontjain IPA-k, illetve e típus fiatalabb hajtásai lesznek műsoron. A válogatás szokásaink szerint felettébb eklektikus és szubjektív, legfőbb szempontjaként a kamrai polcok akut helyhiányát említenénk, ami ha belegondoltok, igen nyomós érv.

Nomen est omen alapon a FIRST The Craft Beer Co. Flower Power nevezetű NEIPA-jával indítunk. A főzde szépen robog, a kezdetek kissé tán „nagyobb a füstje, mint a lángja” típusú sörei után mostanság egyre érdekesebb főzetekkel jelentkeznek, mely tendenciát remélhetőleg tartani is tudják. NEIPA-val is találkoztunk már ehelyt, több alkalommal is, de tán nem lesz akkora baj, ha gyorsan átismételjük a tudnivalókat erről a típusról, mintegy távirati stílusban. Tehát: USA, New England, Vermont, 2010-es évek közepe, erőteljesen gyümölcsös aromájú komlók, melyeknél a keserűk kissé hátrahúzódnak. Jellemzően hidegkomlózottak, de a szakirodalom ezért emlegeti a whirlpool, flame-out, és a first wort hopping kifejezéseket is, amik nagyon érdekesek, de a részletekbe más alkalommal gyalogolunk bele, így sem tudjuk már megfizetni ennek a táviratnak a költségeit. Ködös megjelenés, mely az összetevők között található olyan magas fehérjetartalmú anyagoknak köszönhető, mint a búzamaláta/búzapehely, illetve a zab. A sörközvélemény alapvetően barátságosan viszonyul ehhez a trendhez is (mihez nem?), bár azért a hardcore IPA-rajongók megkreálták és előszeretettel használják a „NEIPA-radoxon” kifejezést, hiszen akit egyszer az alfasav füstje megcsapott…

A sör nevében szereplő kifejezést a jó öreg beatnik, Allen Ginsberg alkotta meg valamikor ’65 tájékán, a vietnámi háború elleni békés hippitüntetések vezérelveként. A mozgalom néhány ikonikus fotó elkészülte után hamvába holt, maga John Lennon mondta ki rá az áment, de hozzátette az örök optimisták varázsszavait is: „So what? We start again.”

1967. október 21. A Marc Riboud által készített fotón Jan Rose Kasmir kínálja megvételre a növény nemi szervét a fegyveres erőknek
A fotós Bernie Boston, a képen a legnagyobb valószínűséggel George Edgerly Harris dug

A ma estére rendeltetett flawa pawa kitöltve mesésen zavaros, a vékonyka habréteg nélkül még az sem tudná megkülönböztetni a rostos baracklétől, akinek sas volt az édesanyja. A parádés komlófelhozatalnak köszönhetően (Mosaic, Citra, Warrior, Equanot, Simcoe) dúskálhatunk, sőt, szügyig merülhetünk a déligyümölcsökbe már az illatok terén is. Barack, citrusfélék, egy kis alma, némi gyanta és virágok. Szép. A korty kerek, lágy, krémes, húsos (15 B°). Igazi, vérbő, nyalogatni való gyümölcsbomba, ahol azért a korty utolsó szakaszában az ötvenes IBU is megmutatja magát. A lecsengés közepesen hosszú, kicsit gyógyszeres, az utóíz megint a gyümölcsöké.

Van egy kedves, régi jó barátom, akivel harminc éve húzzuk, piszkáljuk és marjuk egymást a hippi kontra punk témakörben. „Szevasz, te sz@ros punk!”- köszönt minden találkozáskor, mire én a „Mi a helyzet, te puhapöcsű hippiivadék?” kérdéssel reagálok. A hippik eddig sem értek, s ezután sem fognak érni egy hálaistent sem, de ezt a pontot most behúzták, ezt minden további nélkül, készséggel elismerem. Peace.

796. Zip’s Habanero Never Dies

Tovább kapaszkodunk a mangóvonaton, itt a zip’s brewhouse Nagy Gábor, a.k.a. GaBko nevével fémjelzett söre, a Habanero Never Dies. Bizony, felpaprikázódott a főzet, melynek típusmeghatározása felér egy beat-költeménnyel: Mango Habanero New England Sour Pale Ale. GaBko-ék 2012 óta nagyjából mindennel foglalkoznak, ami csíp és paprika, nevük mára összeforrott a kellemesen/pisiltetően lángoló élményekkel. A habanero (mely spanyol kifejezés nőnemű alakja is ismerős lehet a klasszikus zenét kedvelők számára, hiszen ez a közismert címe a Georges Bizet Carmen-jében felcsendülő áriának is. A nem véletlenül kevésbé közismert pedig L’amour est un oiseau Rebelle. A szövegkönyv Prosper Mérimée azonos című írása alapján készült, a főszereplőt az író kedves barátnőjéről, Montijo grófnőről mintázta, kinek lánya, Eugénia később III. Napóleon felesége lett. S mivel imádjuk a végtelennek tűnő, a fő csapásiránytól messzire elkolbászoló zárójeles tartalmakat, még azt is megemlítjük – egyfajta kéretlen életbölcsességként, á la Coelho -, hogy Mérimée mottója: Μεμνησο απιστειν→Ne feledd a kételkedést! manapság tán még inkább a nyugodt élet egyik vezérelve. A végére pedig idebiggyesztjük magát az áriát Elīna Garanča lett mezzoszoprán művésznő előadásában, a multikulti kedvéért angol felirattal)

a chilifélék tán legismertebb képviselője, Scoville-egysége valahol 100 és 350 ezer körül mocorog, ami azér’ má’ elég emberes. A dél-amerikai indiánok több ezer esztendeje szívatják egymást és magukat ezzel a goromba növénnyel, de manapság már bolygószerte termelik, hogy lehetőleg mindenkinek összefolyhasson tőle a taknya és a nyála. Felhasználásakor ne kapkodj a testnyílásaid felé, illik kesztyűt is húzni, a porított változatot pedig nagyon nem jó ötlet belélegezni. Ízvilága a csípősség mellett kifejezetten gyümölcsös, ezért nagyon jól érzik egymást a mangóval, amivel már az előző sörben is összefutottunk.

Sörünk pohárba kerülvén enyhén ködös, világos aranyszínt mutat, habja gyorsan illanó, vékonyka. Illata gyümölcsös, az első kör a mangóé, aztán kellemesen savanykás, fűszeres jegyekkel gazdagodik. A korty eleje gyümölcsös savanyúsággal bír, majd megérkezik a chili, s onnantól kezdve uralja a terepet, határozottan, de nem erőszakosan. A nyelőcsövet is végigperzseli, jólesően meleg érzetet keltve a mellkas és a gyomor tájékán. Az utóízben lassan átadja a helyét a savanyúknak, de ha megnyalod a szád szélét, újra berobban. Érdekes, rendkívül élvezetes sör a csípős-savanyú kombinációk kedvelőinek, korlátlan mennyiségben történő fogyasztását mégsem javasoljuk, pláne a késő esti órákban, mert utána elalvás előtt egyszerűen muszáj szinte mindent felzabálni a hűtőből.

795. Zip’s Mango Pale Ale

Meneteljünk tovább serényen, annál is inkább, mert a múltkor említett, az elhajlási faktor kiszélesítésére és vizsgálatára szánt alkalom időpontja vészesen közeleg, miből is kifolyólag a hét hátralévő részében már nemigen leszünk használhatóak semmilyen szintű eszmefuttatás kivitelezésére, illetve nagy vonalakban semmire sem. Most viszont kész örömmel és szép lendülettel ugrunk fejest a zip’s brewhouse Mango Pale Ale elnevezésű főzetébe, s beszélünk vele kapcsolatban nagyjából mindenről, ami az eszünkbe jut. A mangóról már tudjuk, hogy a szappanfavirágúak rendjébe tartozó gyümölcsfa, melyet Indiában szentként tartanak nyilván és tisztelnek (sok népnek van nemzeti fája, az ukránoké például a fűz. A csehek, szlovákok és szlovének testvériesen megosztoznak a kislevelű hárson, de hogy említsünk valami szörnyen egzotikusat, Uruguayban az Árbol de Artigas-ért  [Peltophorum dubium] mennének tűzbe a honfiak.

Mangifera indica

Nekünk nemzetiből hivatalosan csak dohánybolt van, fa nincs, bár Eötvös Károly szerint „A magyarnak szilfa a nemzeti fája”). Állítólag a világ legnagyobb gyümölcsfája is mangó volt. Csandígarh (ਚੰਡੀਗੜ੍ਹ, illetve चंडीगढ़) közelében álldogált egykor a maga 2200 m²-es koronájával, amíg utol nem érte a vég, emlékét kegyelettel őrzik. Csandígarh egyébként egyike a bolygó nem túl sok teljesen mesterségesen tervezett városának, egy részét maga Le Corbusier álmodta négyzetrácsba, van is a francia vénembernek akkora kultusza a bennszülöttek közt, hogy a fal adja a másikat.

Chandigarh Palace of Assembly
Chandigarh Architecture Museum

A fa leveléből és kérgéből kivonható mangiferin egy farmakológiailag aktív hidroxilezett xanton- C-glikozid, műkedvelő vegyész és/vagy Breaking Bad-rajongó olvasóink kedvéért tessék az IUPAC-neve: 1,3,6,7-Tetrahydroxy-2-[(2S,3R,4R,5S,6R)-3,4,5-trihydroxy-6-(hydroxymethyl)oxan-2-yl]-9H-xanthen-9-one. Igazán nagyon szép, bár tavalyelőtt még nem tudtuk, mire lehetne használni, de azóta csak fejlődött valamennyit a tudomány. A gyümölcsével viszont már hosszú ideje képben vagyunk a felhasználhatósági lehetőségeket illetően, melyek rendkívül széles skálán mozognak. Gyümölcssaláták, lekvár, aszalvány, mindenféle édesség készíthető belőle, de állítólag halszósszal és szárított garnélával is igen kellemes.

A miskolciak pedig markoltak belőle egy szép adagot, és jól meginfuzáltak vele egy becsületesen elkészített APA alapot. Narancsos-borostyános szín, erőteljes és tartós hab. A mangó és némi citrusféle illata mindent visz, ám előtte jólesően vegyül némi gyantás felhanggal. Ízében is a déligyümölcsök dominálnak, ami a komlókat lendületesebb megmozdulásra ösztönzi, ennek köszönhetően néha mintha kissé kilógna a lóláb, habár a 39-es IBU ezt predesztinálja. Inkább csak a masszívan gyümölcsös környezet adja az élesebb kontrasztot. Közepes test, virgonc szénsav, hosszú, keserűkkel tarkított lecsengés. A mi példányunk még az előző receptúra nagy öregje, ám Pedro mester a nyár elején a Miskolci Mosaic és az Alphawolf után ezt is újraálmodta. Még több komlót kapott, búzamaláta és zabpehely is került bele, krémesedett, testesedett. Remélhetőleg összefutunk ezzel a ráncfelvarrt variációval is, de addig igyunk ebből még egyet a szömörcefélék és a vízszintes ablakok egészségére.

794. Zip’s Mck Brummbeer

Rövidke szünet után, melynek egy részét a szerkesztőség kedélyes delíriumban és baráti társaságban töltötte (a héten várható a második felvonás, ezért mihamarabb igyekszünk teljesíteni a saját magunk számára előírt penzumot), újra itt vagyunk. Külön örömmel tölt el minket az, hogy ezúttal kronologikus sorrendben haladhatunk tovább, s ez, mivel felettébb ritkán fordul elő, rendkívül kéjes érzeteket okozva simogatja személyiségünk stokiagyú és elvágólagos felét. A zip’s brewhouse SéfSör-sorozatának ötödik tagja következik, a zip’s Mck Brummbeer, melynek már a neve is annyira titokzatos, hogy láttára egy legújabb generációs birodalmi kódfejtő droid is maga alá csorrantana némi hidraulikus munkafolyadékot. Ám nincs megoldhatatlan rejtély, haladjunk csak szépen sorjában.

A sörséf ez alkalommal az egri származású Macsinka János, aki abban a nem is túl távoli, erőteljes történelmi térerővel bíró városban él és dolgozik mostanság is. Ő a Macok Bisztró séfje és vezetője, s no lám, az Mck rövidítés már meg is van fejtve. A macok egyébként nem más, mint a lapcsánka, illetve tócsni, vagyis recsege, lapótya, cicege, gánica, görhöny, harula, lepkepotyi, berét, pacsni.

Vajh’ recseg-e a lapótya, ha görhöny a lepkepotyi?

A bisztróval egy darabig párhuzamosan üzemeltetett Brumbrum Étterem azóta megújult, és Pizza Brumbrum Világbéke néven folytatja útját. A Brummbeer is kipipálódott tehát, elsimult lélekkel vizsgálgathatjuk tovább magát a sört, ami egy fekete ribizlivel infuzált saison, s azért ilyet sem iszunk minden nap. A saisonokról értekeztünk már a múltban, ugye mindenki emlékszik minden velük kapcsolatos információra?! Szóval ettől a vallon eredetű, rusztikus aratósörtől az elmúlt századokban sem volt idegen a mindenféle fűszerek, gyógynövények és gyümölcsök használata, a variációk számosak, a változatosság meg gyönyörködtet, ugyebár. Kitöltve rezes, opálos, ködös képet mutat a gyümölcsvelőnek köszönhetően. Habja vaskos, puhán krémes, egészen halvány rózsaszín árnyalattal. Illata fanyar, savanykásan gyümölcsös, finoman boros, a háttérben időnként felvillanó malátás édességgel. Ízvilága üdítően, jólesően járja körül és adja vissza a fekete ribizli alapjegyeit. Az illatban még csak enyhe boros érzet felerősödik (Egerben járunk, ne feledjük), a fanyarsággal karöltve laza, ám tartalmas kortyot képez, mely a habhoz hasonlóan simulékony és krémes. A típusnak megfelelően a komlóknak itt sok beleszólásuk nincs a dologba, keserűik csak a leghátsó sorokból integetnek egy kicsit. A vége jellegzetesen száraz, rövid lecsengésű, az utóíz savanykás. A 6,5-ös alkohollal együtt kellemes nyáresti kikapcsolódást ígérő sör, de aki siettetné a tavaszt, ihatja februárban is, mert ettől egészen biztosan előjön a medve a barlangjából.

793. Zip’s 69

Lehetne azzal kezdeni, hogy a 69 egy páratlan és összetett szám, ráadásul diszkrét félprím (mert a 3 és a 23 szorzata). Hiányos szám is, mert az osztóösszeg-függvénye σ(n)<2n, de minden ivarérett olvasónk tisztában van azzal, hogy abban a szituációban, melyet ez a szám a tömegkultúra elmúlt cca. százhúsz esztendejében jelent és jelöl, semmiféle páratlanságról és hiányosságról szó sem lehet (illetve mégiscsak: pár hete volt téma, hogy az iPhone időjárásappja nem jeleníti meg ezt az értéket Fahrenheit-fok esetében. Hogy ez mezei programozási hiba-e, vagy übernyomorult szemforgatás, mindenki döntse el maga).

Természetesen a zip’s brewhouse SéfSör elnevezésű gasztrosör-sorozatának negyedik tagja nem egy ilyen „nudge nudge and wink wink” jellegű dolog, komoly szakmai tudás és felkészültség lapul ennek a Milkshake IPA-nak a hátterében. A sör szellemi atyja Pesti István volt, kinek neve mellett teljes joggal díszeleg a Michelin-csillag, s ez bizony a világ eme tájékán meglehetősen fehérhollós dolog. A kiindulási alapot a főzde Jameson-hordóban érlelt Angel’s Sere jelentette, hozzá hasonlóan a 69 is kapott egy szép adagot a Mádról származó furmintmustból. Emez összetevő segítségével lett biztosítva a sörtípus – ha nem is általánosan jelentkező, de manapság egyre inkább elvárt – gyümölcsössége. A búzamaláta és a zabpehely élvezetesen krémessé és lággyá teszik a kortyot, a laktóz pedig simulékonnyá, kerekdeddé varázsolja. Nem csoda hát, hogy a 6%-os alkoholtartalom rendkívül elegánsan lett becsomagolva, s ez a jelző komprehenzív módon használható a sör egészére nézve, mert fogyasztása olyan élményt nyújt, hogy ez miatt csak úgy dől belőlünk a latinos műveltség.

A hatvankilenc (érdekes, így betűkkel leírva nem is olyan naughty) egyébiránt a séf születési évszámát jelöli, címkén való megjelenésében pedig az általa igen kedvelt amerikai foci előtt tiszteleg.

Javasoljuk tehát, hogy a jövőben június kilencedike piros betűs nappá avanzsáljon a naptárban, hiszen az ünnepléshez tökéletesen megfelelő sört már megtaláltuk, s egyébként is milyen felháborító tény az, hogy minden elképzelhető dolognak van már világnapja, a nyelésnek és a nyalásnak meg még nincs???

791-792. Auchan Vidám Vadkan és The Beertailor Pineapple

Vili, az általában Vidám Vadkan szomorúan gubbasztott az erdő lepukkant becsületsüllyesztőjének visszafogottan ragacsos pultjánál. Időnként fájdalmas pofával belekortyolt az előtte álldogáló pohárban lévő gyanús, sörszínű löttybe, köpött egy hegyeset, aztán tovább fixírozta a pult erezetét. Hirtelen megnyikkant az ajtó, s Sziszif@sz, a katasztlofálisz beszédhibákkal küszdő físziszikló cusszant be a klimóba.

– Szefassz Filikém! Hát te miélt fagy ilyen búfalb@sszott? – kéldezte fidám figyollal a pofáján.

– Szevasz. Önértékelési válságban vagyok – válaszolt Vili.

– Asz meg mi a f@szom?

– Depresszió.

– Aha. Még eszt szem éltem, de mál legalább ki tudom mondani. Magyalászd el egy kicit bőfebben, ész köszben híjjá’ má’ meg egy szölle! – kérte a cikló. Izé…szikló.

– Az van – kezdte Vili, s közben intett a csaposnak -, hogy nem az vagyok, aki vagyok. Illetve nem az, akinek lennem kellene. Még kevésbé, ami lenni szerettem volna.

– Aha – mondta megint Sziszif@sz, sz köszben belebugybolékolt a szölbe, mel’ mál moszt szem éltett egy kulfa szót szem asz egészből, de nagyon plofi volt abban, hogy eszt palásztolni tudja. Meg asztán esz folt asz egyik kedfenc kifejeszésze, melt nem folt benne egyetlen számála ploblémász hang szem.

– Szar dolog ez, Sziszif@sz. Éldegélsz vidáman, egyenes derékkal, has be, mell ki, mert mégiscsak egy stout vagy, pláne imperial, rád is van firkálva baz+, oszt’ egyszer csak becsapódik fél marék fekália a ventillátorba. „Méghogy stout! Meg imperial! Hogynepersze.” Ilyeneket sutyorognak a hátad mögött, s közben vigyorognak, mint tót a hugyos körtére. „Mer’ alapjába’ véve rendesen összerakott jószág ez, barátságosan sötétbarna, még a habja is drappos kicsit. Illatában is hozza az ilyenkor várható édeskés, enyhén kávésra pörkölt malátákat azzal a csipetnyi savanykássággal, a korty is viszonylag kerekded, jön a kávé itt is doszt, nadehogy stout? Horribile dictu: imperial?? Jó lesz ez egy aránylag iható barna ale-nek is. ” És kész, ennyi, el vagy intézve.

– Hmmm…- hallatszott a hüllő ilányából, melt az előbb fászolt okok miatt eszt a nyelf fonológiai lendszelébe altikulálatlan állapotban lészlegeszen beilleszkedett indulatszót isz előszen szelette. – Asz öleg szölszabó szelebuldi menyeckéjének, Ananász asszonyszágnak isz haszonló nyafalyája fan – mondta asztán. Ő sze tudta filágéletébe sze eldönteni magálól, hogy kicoda-micoda. Amelikai lágel asszal a bloméliaféléfel összekutyulfa? Ennél jófal kefeszebbél isz akasztottak föl mál tisztesszégesz embeleket, bál Ananász asszonyszágot én aszélt megkímélném, olyan cábítóan édeszkész a szentem. Sz milyen lédúsz! Ha egyszel ketteszben tudnék maladni vele, bebiszonyítanám, mennyile fagyok használható, mint fallikusz szimbólum.

De ezeket Sziszif@sz már csak az üres kocsmának monologizálta, mert Vili közben már elegáns lendülettel, nyálcsorgatva, félkeményen csörtetett a gyümölcsös irányába.